Established Member of the

HuGBC

Élére állnak a nemzeti GBC-k a szénsemleges építészet mozgalmának

A 10 legbefolyásosabb GBC egyesítette erőit a zéró karbonlábnyomú építészet propagálásáért.
1

Ed Mazria, az Architecture 2030 alapítőja és ügyvezetője beszámolója:

"Taval decemberben Párizsban a COP21 konferencián 200 ország képviselői gyűltek össze azért, hogy tető alá hozzanak egy megállapodást, amelynek célja a globális átlaghőmérséklet-emelkedést a pre-indusztriális korhoz képest 2 Celsius fok alatt tartani. Ez volt az első alkalom, hogy a világ konkrét célkitűzésért küzdhetett, ezzel pedig együtt járt az a felismerés, hogy drámai változások szükségesek az energetikával és az ahhoz kötődő iparágakkal kapcsolatos gondolkodásunkban. 

Az Architecture 2030 COP21-en való részvételének keretében magam is beszédet mondtam a Buildings Day során, amely azt hangsúlyozta, hogy mindez mit jelent az építőipar szemszögéből. Világossá tettem, hogy az UNFCCC számára készült tanulmányok szerint a következő évtized kritikus lesz, az egyetlen módja pedig annak, hogy stabilizáljuk bolygónk klímáját, ha 2060-2080 között sikerül elérni, hogy a globális üvegházgáz-kibocsátás nullára csökkenjen.

Ahhoz, hogy tartsuk az ütemtervet, a teljes építőipari szektornak el kell érnie 2050-ig a a fosszilis üzemenyagokból származó CO2 viszonylatában a zéró kibocsátást. Ehhez gyors szemléletváltásra van szükség az épületek tervezése, építése és üzemeltetése terén egyaránt, amihez pedig az összes épületet (meglévőt és újat) is be kell vonnunk a folyamatba."

A teljes anyag angolul itt.

 

Forrás: http://worldgbc.org

<< Vissza a főoldalra