Established Member of the

HuGBC

Környezettudatos építés A-tól Z-ig

A HuGBC megújult oktatás sorozata az idén két tavaszi és két őszi alkalommal várja az érdeklődőket.
1

A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) és az Építész Továbbképző Nonprofit Kft. évek óta közösen bonyolítja a Környezettudatos Építés A-tól Z-ig programsorozatot, amely az eredetileg lefektetett elvek mentén többször frissült. Az indulás óta eltelt időszakban a szakma érdeklődő része megismerte a témakör elvi dimenzióit, amelyről a program keretében széleskörű előadások hangzottak el. A szervezők most elérkezettnek látták az időt, hogy ismét újragondolják a programsorozatot, és az elméleti síkról minél inkább a gyakorlati megvalósulás és a részletek irányába tereljék az előadásokat. Az új kialakult struktúra az elmúlt időszakban hazánkban megvalósult kisebb-nagyobb, esetenként városi léptékű környezettudatos szemlélettel létrehozott új épületek és épületfelújítások tervezésének és megvalósításának tapasztalatait igyekszik az érdeklődők elé tárni, kiegészítve azt a hozzájuk tartozó elméleti és tudományos háttérrel is.

A sorozat két előadása tavasszal, további két előadás pedig ősszel várja az érdeklődőket. A HuGBC elismerő oklevelet nyújt át azoknak, akik mind a négy alkalommal részt vesznek a képzésen.

A program minden alkalommal 14.00 órától 18.00 óráig tart egy különleges és inspiráló helyszínen, a Kinnarps House-ban, ahol egy forradalmian új munkavégzési koncepcióval, a tevékenység alapú munkavégzés tereivel is első kézből ismerkedhetnek meg a látogatók.

A programok az Armstrong és a Kinnarps támogatásával valósulnak meg.

A MÉK 1,5 kreditpontot ad alkalmanként a továbbképzésre.

További információk és regisztráció itt.

Időtartam: 2014. május 27. kedd, 14.00-18.00 óráig

Részvételi díj: 2.990- Ft / alkalom

HuGBC tagoknak: 1.500- Ft / alkalom

Program május 27-én:

KÖRNYEZETTUDATOSSÁG A GYAKORLATBAN  - KÖRNYEZETTUDATOS FELÚJÍTÁS

Családi ház környezettudatos felújítása Dr. Medgyasszay Péter
Panelépületek környezettudatos felújítása Horváth Sára
Történeti épületek környezettudatos felújítása Dr. Szalay Zsuzsa
Eiffel Palace, Budapest, esettanulmány Gyöngyösi Zsolt, HuGBC tag

 

Időpont: 2014. május 27. - 2014. május 27.
Helyszín: Kinnarps House, Jarl konferenciaterem
Cím: 1133 Budapest Váci út 92.

<< Vissza a főoldalra