Established Member of the

HuGBC

Aktívház workshop Budapesten

2014. november 21., Saját hír 4677 active house fenntartható építés környezettudatos építészet

November 19-én lendületes szakmai rendezvényt tartott a Nemzetközi Aktívház Szövetséggel közösen a HuGBC.
8

A Kinnarps House bemutatóterme nyújtott inspiráló helyszínt a nemzetközi workshophoz, ahol dán, holland és magyar szakemberek segítségével ismerkedhettek meg az érdeklődők az aktívház filozófiával és gyakorlati példákon keresztül vizsgálhatták meg a használat során összegyűjtött tanulságokat.

A programot Tornóczky Mónika, az egyesület titkára indította egy kis csoportos bemutatkozással, ahol minden résztvevőről kiderült egy pár mondatban, hogy hogyan kötődik a workshop témájához. Ezután Kurt Emil Eriksen a Nemzetközi Aktívház Szövetség (AHA) titkára mutatta be a három alappillér (beltéri komfort, környezet és energia) egyensúlyára épülő elméleti hátteret és olyan a szervezet által kidolgozott eszközöket, amelyek a tervezési és megvalósítási folyamatot támogatják. A specifikáción alapuló aktívház radar jól szemlélteti az épületek teljesítményét és kimutatja, ha valamelyik tényező háttérbe szorul a többivel szemben.

Lone Feifer, a Model Home 2020 program igazgatója, beszámolt a Barcelónában megrendezett idei legnagyobb fenntartható épületekkel foglalkozó nemzetközi konferenciáról (World SB14) és az ott született kiáltványról. Ezt követeően összefoglalta az elmúlt 10 évben világszerte megvalósult 21 kísérleti épület működési tapasztalatait. Az aktívházakban élő és dolgozó emberek visszajelzásei és a mért eredmények alátámasztották többek között, hogy a természetes fénnyel jól megvilágított terekben egészséges belső környezet biztosítható, amely a mesterséges világításra használt energiát is csökkenti. Az éjszakai átszellőztetésnek és a külső árnyékolásnak köszönhetően nyáron is kellemes klíma biztosítható ezekben az épületekben. Az eredmények hátterében elismert egyetemi szakemberek által végzett tudományos értékelések és kutatások is állnak.

A Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének képviseletében Baross Pál, elnök részletesen ismertette a Közép Európai Egyetem Budapest belvárosában működő épületegyüttesének teljes körű felújításának tervét, ahol a fenntarthatóság és a környezettudatosság elvei érvényesülnek. A természetes megvilágítás és szellőzés itt is kiemelt szerepet kap.

Gunther Zsolt vezető tervező, a Nemzetközi Aktívház Szövetség alelnöke, két saját tervezésű épület bemutatásával osztotta meg személyes tapasztalatait a hallgatósággal az aktívház elmélet gyakorlati alkalmazásáról. Egy lakásfelújítás és egy új építésű irodaház tervezési és működtetési tanulságait sorakoztatta fel, gazdag képanyaggal rávilágítva az építészeti minőség jelentőségére.

A délután folyamán a workshop részvevői csoportmunkában, négy témakörhöz kapcsolódva adtak javaslatokat a most készülő tervezési segédlet (Active House Guidelines) anyagához. Az új eszköz tartalmi felépítését Bas Hasselaar, holland szakember ismertette, aki a szövetségen belül ezt a munkát koordinálja. Az interaktív, dinamikus eszmecsere során egy grafikus bevonásával készültek el az összefoglaló ábrák a csoportmunkák ismertetéséhez. Ez a módszer nagyon izgalmasnak bizonyult és új színt hozott a szakmai konzíliumok légkörébe.

A nap zárásaként érzékelhetővé vált, hogy az ilyen típusú tapasztalatcsere nem csak a vendég szakemberek, de a rendezvényt életre hívó szervezetek munkatársai számára is rendkívül hasznos. Az összesen 33 résztvevővel megvalósult workshop elérve célját, sikeresnek bizonyult.

Ezúton is köszönjük a résztvevőknek és az előadóknak az „aktív” közreműködést! Külön köszönet jár a Kinnarps Hungary Kft. számára a különleges helyszínért.

GALÉRIA - a workshop képekben

Forrás: http://

<< Vissza a főoldalra