Established Member of the

HuGBC

Az okosvárosok akkor sikeresek, ha emberközpontúak

December 1-jén a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Világtalálkozó „Okos városok - Fenntarthatóbbak lesznek-e városaink a digitalizációnak és a mesterséges intelligenciának köszönhetően?” című szekciójában tartott felvezető előadást, majd vett részt panelbeszélgetésben Stephen Richardson, a WorldGBC Európai Régiójának igazgatója, aki a látogatás kapcsán rövid interjúban válaszolt a kérdéseinkre.
1

Milyen üzenettel érkezett a Planet Budapest 2021-re?

Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy meghívást kaptam a WorldGBC Európai Régiójának képviseletére a Világtalálkozó egyetlen, az épített környezettel foglalkozó szekciójába. Számomra ez a nemzetközi rendezvény is azt mutatja, hogy a fenntarthatóság kérdése egyre inkább a főáramba kerül egész Európában.

A szekció, amelyen az egyik felvezető előadást tartottam, az okos városokról szólt, amely a fenntarthatósági folyamatok szempontjából kiemelkedő téma. Az okos városok a technológiát a mindenre kiterjedő problémamegoldásra és a város általános hatékonyságának növelésére használják az erőforrás-felhasználás és a környezeti hatások csökkentése okán. Ehhez rendszerszerű megközelítésre van szükség, ezért nagyszerű volt, hogy az előadók, majd a panel-beszélgetésben részt vevő szakemberek nagyon sokféle háttérrel rendelkeztek.

Az előadók egyetértettek abban, hogy az okos jelentése nem feltétlenül digitális vagy csúcstechnológiás, ezek a megoldások csak kivitelezhetővé teszik az okosítást. Az emberekre kell összpontosítanunk, nem az öncélú technológiára. Az okos városok emberközpontú megközelítése sokkal jobb eredményekhez vezet mindenki számára.

Áder János ezzel a mottóval nyitotta meg a rendezvényt: Cselekedj globálisan, cselekedj lokálisan! Mit gondol erről?

Teljes mértékben egyetértek vele. A helyi, regionális és globális cselekvés kapcsolata a WorldGBC-nél végzett munkánk középpontjában áll. Hálózatunk 5 régiót, több mint 70 nemzeti zöldépítési szervezetet és világszerte nagyjából 35 000 tagot tömörít. Az elmúlt években a hálózatunk befolyása jelentősen megnőtt. Ez világosan megmutatkozott a COP26 Klímacsúcs Városok, régiók és épített környezet napján is, ahol fontos véleményalkotóként voltunk jelen és az összes érdekelt felet közös beszélgetésben ültettük egy asztalhoz.

Hiszek abban, hogy a helyi-regionális-globális modellünk, és az ebből adódó egyedülálló perspektíva és pozíció vezetett a befolyás és a vezető szerep növekedéséhez. Tagjaink és támogató partnereink is elismerik, hogy ez a többszintű megközelítés valóban erőteljes. Ez a szemlélet alakítja a világméretű és az európai projektjeinket - például az EU által finanszírozott BUILD UPON2-t, amelyben a HuGBC konzorciumi partner volt. A november végén zárul projektben nyolc nemzeti zöldépítési szervezett működött együtt városokkal és helyi hatóságokkal, hogy hatásos épületfelújítási programok valósulhassanak meg, amelyek hozzájárulnak a hosszú távú nemzeti felújítási stratégiák céljainak eléréséhez, és elősegítik az EU Felújítási Hullám kezdeményezésének felgyorsítását.

Ön szerint fontos, hogy legyen egy közép-európai perspektíva is a fenntartható jövővel kapcsolatban, vagy globálisan, határok nélkül vállaljunk felelősséget?

Minden régiónak és országnak megvannak a maga kihívásai és lehetőségei - ezért fontos, hogy a helyi és a regionális szempontok együtt alakítsák a fenntartható épített környezetre való áttérést elősegítő megközelítést. A helyi közösségek meghallgatása és az igényeik felismerése az első lépés annak megértéséhez, hogy miként lehet az átmenet nem csak fenntartható, hanem igazságos is - senkit sem hátrahagyva vagy mellőzve.

Miért tartotta fontosnak, hogy felszólaljon a budapesti rendezvényen?

Hálózatunk a tagok és a partnerek közötti erős kapcsolatokból gyarapszik, és az európai régió igazgatójaként az én feladataim közé tartozik, hogy támogassam ezeket a kapcsolatokat. 2019-ben a HuGBC-nek sikerült elérnie a teljes jogú World Green Building Councilbeli tagságot, mely a legmagasabb szint a három közül. Az, hogy eljöttem Budapestre, és első kézből oszthattam meg WorldGBC céljait, munkáját és eredményeit, a HuGBC láthatóságát és szerepének fontosságát is növelte.

Rövid budapesti tartózkodása alatt milyen más, fontos témák kerületek még napirendre?

A WorldGBC globális stratégiája három fő pillérre épül: az klímavédelem, az egészség és jólét, valamint az erőforrások és a körforgás. Az idei tagsági értékfelmérésünkben a tagság több mint 90%-a azt nyilatkozta, hogy támogatják és igazodnak ehhez a stratégiához. Globális és regionális szintű projektjeink és pártfogásunk ehhez a három területhez kapcsolódik.

A HuGBC csapatával és elnökségével folytatott megbeszéléseken megvitattuk a klímához és az egészséghez kapcsolódó globális projekteket és azt, hogy a HuGBC hogyan vesz részt ezekben. Beszéltünk az európai és a nemzeti karbonsemlegesítési tervekről, amelyhez kapcsolódóan a jelenleg futó #BuildingLife projektben 10 ország zöldépítési szervezete dolgozik. Ezek a tervek hatékony eszközök az iparági fellépés ösztönzésére és a politikai döntéshozókkal folytatott párbeszéd elindítására az épületek teljes életciklusra gyakorolt hatásainak kezelése érdekében. Bátorító volt hallani a lelkesedést, hogy a HuGBC is szívesen csatlakozna, hogy megmutassuk a teljes magyarországi értékláncnak, hogyan lehet nettó nulla, körkörös és egészséges épített környezetet létrehozni.

<< Vissza a főoldalra