Emerging Member of the

HuGBC

Freiburg, a német megújuló gazdaság bölcsője

2017. január 05., Sajtómegjelenés 747 megújuló energia megújuló energiaforrások Freiburg

A Németország délnyugati csücskében megbújó Freiburg és a környező régió tudatos, előrelátó döntést hozott, amikor évtizedekkel ezelőtt a megújuló energiák mellett tette le a voksát.
1

Úttörőként, a tudományos és technológiai vívmányok egyik első képviselőjeként mutatta meg, miként lehet egy decentralizált, önellátó, megújulókra alapuló energetikai rendszert kiépíteni. Kiváló példát szolgáltatott arra, hogyan tehetők érdekeltté az emberek, vállalatok a változásokban, hogyan lehet új munkahelyeket létrehozni, fokozni a gazdasági versenyképességet, és erősíteni a K+F szektort a megújuló energiákra alapozva.

Persze itt sem indult minden simán. A változásokhoz előrelátó vezetőkre és tudatos lakosságra egyaránt szükség volt. A régió történetében több fordulópont is akadt, sok minden alakulhatott volna másképp is, de nem mondhatjuk, hogy a véletlen műve lenne a megújulás. Vegyük csak az első ilyen esetet: az 1970-es években a lakosság sikeresen akadályozta meg egy atomerőmű létesítését a közeli Whylben. Amennyiben megépült volna a rektor, talán nem, vagy csak jóval később hoznak ilyen áttörést a megújulók Freiburg életében. A lakosság azonban másképp döntött; választottak és nyertek.

A 90-es évektől egymást követték a megújulók irányába tett lépések, beruházások. 1996-ban Freiburgban alapították Németország egyik első napelemgyárát, a Solar Fabrik Freiburgot, mely máig működik, és élen jár a technológiai újításokban.

A cikk még nem ért véget, ITT tovább folytatódik.

Forrás: http://

<< Vissza a főoldalra