Established Member of the

HuGBC

Három magyar tervpályázat a fenntarthatóság szemszögéből – A fenntartható építészet felé

Hol tart a hazai építészet a fenntarthatóság felé vezető úton? Milyen mértékben segítik elő a kiemelt beruházások tervpályázatai a fenntartható fordulat létrejöttét? Az ABUD Mérnökiroda által szerzett cikksorozat befejező része azt összegzi, hogyan kellene átalakulnia az építészeti gondolkodásnak, hogy az konzekvensen fenntartható eredményeket teremtsen.
1

Az idei nyáron ízelítőt kaphattunk a klímaváltozás miatt egyre kiszámíthatatlanabbá váló időjárásból: a tavaszi és nyári szélsőséges aszályból és annak következtében kialakuló környezeti problémákból. Mindeközben az ENSZ legfrissebb jelentése szerint minimális az esélyünk arra, hogy a jelenlegi vállalásokkal 1,5°C alatt tudjuk tartani a globális átlaghőmérséklet emelkedést, ami az élhető jövő záloga lenne[1].

Annak érdekében, hogy drasztikusan csökkentsük az üvegházhatású gázok kibocsátását és elkerüljük a katasztrófát, nemcsak gazdasági és technológiai megoldásainkat, hanem társadalmunkról és kultúránkról alkotott elképzeléseinket is felül kell vizsgálnunk. Ez alól nem kivétel az építészet sem, ahol újra kell gondolnunk az esztétika, az építészeti stílus és a környezet viszonyát.

Ezt a szemléletváltást hirdeti a New European Bauhaus mozgalom. A kezdeményezés célja egy olyan építészeti irányzat támogatása, amely a karbonsemlegesség, a körkörösség, a biodiverzitás védelme, a társadalmi fenntarthatóság és a környezet regenerációjának alapelveit ülteti át építészeti formanyelvvé, esztétikává, stílussá[2]. Az építészeti tervpályázatok kulcsfontosságú eszközei lehetnének a fenntartható paradigmaváltásnak, mivel a fenntarthatósági szempontból meghatározó kérdések már a tervpályázati szakaszban eldőlnek.

Cikksorozatunkban három hazai, kiemelt beruházás építészeti tervpályázatát elemeztük (Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), Építészet Ligete és Nyugati pályaudvar tervpályázata) arra keresve a választ, hogy a pályázati folyamatok milyen mértékben segítik elő a fenntartható építészeti fordulat létrejöttét.  Mindhárom pályázatot jól ismerjük, ugyanis mindhárom esetben fenntarthatósági tanácsadóként vettünk részt rajtuk. Ahogyan azt korábban is hangsúlyoztuk, cikksorozatunk célja csupán a pályázati folyamatok fenntarthatósági szempontú elemzése.

Eredményeinket összegezve arra a konklúzióra jutottunk, hogy a hazai kiemelt tervpályázatok egyelőre nem alkalmasak a fenntartható építészeti paradigmaváltás elősegítésére.

Első cikkünk elemzéséből kiderült, hogy a pályázati kiírások általánosságban, valódi tartalom nélküli hívószavakban emlékeznek csak meg a fenntarthatósági követelményekről (pl. zöld, klímabarát, innovatív, smart, stb.) és ezzel lényegében a tervezőre bízzák, hogy milyen mértékben képviseli pályaművében a fenntarthatóságot. A második cikk tanulsága szerint nem éri meg a fenntarthatóságra építeni egy pályaművet, hiszen a bíráló bizottság nem díjazza azt, sőt, esetenként még klímaszkeptikus hozzáállással is találkoztunk. Ennek ellenére mégis arra bátorítanánk a tervezőket, hogy a fenntarthatóság legyen az a vezérfonál, amely végigköveti a tervezés folyamatát és meghatározó szerepet tölt be a tervezési döntések meghozatalában. Jelen cikkünk ehhez kíván támpontokat adni.

Szemléleti ugrások a fenntartható építészet felé

1. Diagnózis a beavatkozás előtt[3]

Korábban már megállapítottuk, hogy mindhárom pályázati kiírásból fájóan hiányzik a környezeti hatások (pl. az éghajlati adottságok, zaj- és légszennyezés stb.) feltárása és az ezekből adódó követelmények megfogalmazása, mely révén az építés nem csupán kisebb teher lenne a környezet számára, hanem regenerálhatná is azt (pl. új ökológiai folyosók, élőhelyek megteremtésével). Ahogy az orvosnál is elvárjuk, hogy a pontos diagnózis után kezdje el a kezelésünket, a fenntartható építészeti szemlélet alkalmazása esetében is elengedhetetlen, hogy már az első lépésektől kezdve a környezeti rendszerek megértésével tervezzünk.

A huszadik század első felétől általánossá vált az az építészeti megközelítés, hogy a tervezők elsősorban az épület formanyelvével foglalkoznak és a komfortproblémákat technológiai megoldásokkal – és egyre jelentősebb energiafogyasztással – próbálják megoldani. Ez a megközelítés azonban hatalmas mennyiségű fosszilis tüzelőanyag- és villamosenergia-fogyasztást[4], ezzel együtt jelentős üvegházhatású gázkibocsátást eredményez. (Gondoljunk csak a világ bármely pontján megépülő üveghomlokzatos irodaházakra, melyek sok égövön, így a magyar éghajlati viszonyok között sem indokolhatóak.)

Napjainkban azonban, amikor az épületek fenntarthatósága és az energiaigény csökkentése soha nem volt sürgetőbb, magunk mögött kell hagynunk ezt a megközelítést. A klímaválság korában vissza kell térnünk a tradicionális építészet által évezredek során felhalmozott tudáshoz és tapasztalathoz, mely az éghajlati viszonyokra és a környezeti hatásokra reagál. Ilyen például az épületek tájolása, az árnyékolás és a klimatikus viszonyoknak megfelelő növényzet telepítése. Ez a megközelítés nem az esztétikai szempontok háttérbe szorítását jelenti, csupán azt, hogy a formanyelvet a fenntarthatóság is alakítja: szépséget a megfelelőség eredményez.

A mai és tradicionális építészet közötti különbség ugyanakkor a tudatosságban és a technológiai lehetőségekben rejlik – a környezettel való "együttműködést" a rendszeresen ismételt vizsgálatok és szimulációk az első tollvonástól kezdve szavatolják. Egy projektünk mesterterv-szintű pályázati előkészítése során a tipikus beépítési módok és tájolások közötti eltéréseket szimuláltuk, melyek az energiafogyasztásban, benapozottságban és napenergia-termelési potenciálban jelentkeztek, ezzel is segítve a tervezési döntések meghozatalát (1. ábra).

1. ábra. Forrás: ABUD

1. ábra: Fajlagos benapozottság, napenergia-potenciál és fűtési-hűtési energiaigény különböző beépítési sémák esetén. A képen négy forgatókönyv látszik, melyekre további harminchat variáció készült. Segítségükkel a tervezők felmérhetik, milyen hatása lehet tipikus beépítési döntéseknek, mint például a sűrítésnek, magasságnövelésnek vagy forgatásnak.

2. Rendszerszemlélet

Mindhárom pályázat esetében hiányoltuk a rendszerekben való gondolkodást, mely már a pályázati kiírások szintjén is megmutatkozott. Míg az épített környezetbe való illeszkedés gyakori és mély vitákat szül az építészek közötti diskurzusban, kevesebb támpont, követelmény, vélemény hangzik el arról, hogy például hogyan illeszkedik a tájépítészeti koncepció egy városrész-léptékű csapadékvízkezelő hálózatba.

Az épületek és beépítések több, egymást térben átfedő rendszerben töltenek be különböző szerepeket. Az építés nehézsége és egyben szépsége is, hogy mindezeknek a szerepeknek egyszerre kell megfelelni.

Csak a fenntarthatóság kérdésköre esetében beszélhetünk ökológiai hálózatokról, csapadékvíz-elvezető rendszerekről, szomszédságléptékű energetikai kapcsolódásokról, közlekedési hálózatokról, humán infrastruktúráról, mikroklímát befolyásoló fizikai környezetről. Valamennyi rendszerre igaz, hogy ha bármely pontján beavatkozunk, akkor annak hatása megjelenhet valahol máshol. Sőt, mi több, minden rendszer, minden szerep esetén ennek törvényszerűségei, dinamikája, méretei eltérhetnek, melyet tovább bonyolít, hogy a rendszerek egymástól sem függetlenek.

Jó gyakorlat a rendszerszemlélet szemléltetésére a csapadékvíz nyomon követése mind a beépítés, mind a vízgyűjtő terület léptékét figyelembe véve. A beépítés léptékén a tetőre érkezéstől a befogadóba való kieresztésig fűzhetünk fel vízhasznosító, csapadékterhet csökkentő, vízminőség-javító (táj)építészeti beavatkozásokat (pl. zöldtető, zöldfal, esőkert, nyílt csatorna, szikkasztó, ideiglenes elöntésű területek) az adott ponton bemenő és kimenő mennyiség, intenzitás és minőség ismeretében (2. ábra). Nem minden helyszín szerepe azonos egy vízgyűjtő területen, emiatt fontos rálátni a nagyobb léptékben működő vízkezelésre is. Egy Duna-közeli csatornakiöntést sokkal könnyebben megakadályozhatunk a magasabban fekvő területekről lefolyó csapadékmennyiség korlátozásával.

2. ábra. Forrás: LAND Italia, ABUD

2. ábra: A Nyugati pályaudvar kék infrastruktúra koncepciója. A rendszer elemeinek kiválasztásánál, elhelyezésénél és méretezésénél már a pályázati fázisban figyelembe vettük a klímaváltozás következtében megnövekedő csapadékterhet, mely a sűrű beépítésű szomszédos városrészekből érkezik. Emellett a Nyugati mögötti területet készítettük elő egy, a Rákosrendezőtől a Dunáig húzódó jövőbeli kék-zöld folyosó létrehozására. Forrás: LAND Italia, ABUD.

 

3. Sokoldalúság

A pályázatok bírálataiban kivétel nélkül felfedezhető volt az a tendencia, hogy az egyes építészeti-műszaki elemeket kizárólag egy adott funkció kontextusában értékelték. Szemléletes példa erre, hogy csak a zöldfelületek mennyiségét vizsgálták ("kevés a zöldterület"), de nem tettek különbséget a főképp esztétikai funkcióval bíró manikűrözött gyep és a biodiverz, többszintes zöldfelület között. Ez utóbbi az esztétikum mellett hatékonyabban csökkenti a hőszigethatást – és ezzel az épület energiaigényét is –, magasabb ökológiai értékkel rendelkezik és jobban ellenáll a klímaváltozás hatásainak.

A fenntartható megközelítés szerint luxus monofunkciós elemeket tervezni.

 

A teljes cikk itt olvasható.

 

Forrás: http://epiteszforum.hu

<< Vissza a főoldalra