Lakhatás, közterek, klímaváltozás III.

A lakhatás és a közterek témakörét követően Beleznay Éva az Építészet Világnapján elhangzott előadásának harmadik, záró részében az UIA három fókusztémája közül a klímaváltozás kérdéskörét vizsgálja, rámutatva arra, milyen módokon csökkenthető az építési tevékenység környezetterhelő hatása.

1

A cikk első része itt olvasható.

A második rész pedig itt érhető el.

Az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja szerint a városok felelősek a globális szén-dioxid-kibocsátás 75%-ért, amelyek legnagyobb részét az épületek (55-60%) és a közlekedés (15-20%) adják. Az éghajlatváltozási probléma megelőzéseként nem csak a kibocsátások csökkentése (mitigáció), de a már jelentkező és jövőbeli hatásokhoz való alkalmazkodás (adaptáció) is fontos feladatunk és felelősségünk.

A következő évtizedek hangsúlyait és keretrendszerét, a fejlesztéspolitikai kereteket a számos nemzetközi és magyar nemzeti, régiós és helyi stratégia jelentik. Mindezek megvalósulását számos eszköz segítheti. Elsősorban a jogi eszközök, az egyre szigorodó és a hatékonyságot javító EU, nemzeti jogszabályok és helyi rendeletek, szabályozók. Ezen túl azonban szükség van a pénzügyi eszközökre, amelyek támogatják a célokat elősegítő beavatkozásokat, vagy csökkentik és megszüntetik a negatív externáliákat. A közösségi és magán beruházások szinergiáinak kihasználását partnerségek tudják elősegíteni a közös érdekek mentén. Utoljára, de nem utolsó sorban a tudatosságnövelés, szemléletformálás a használati szokásokban levő tartalékokat tudja csökkenteni és a társadalmi elfogadottságot növelni.

A korábban részletezett energiahatékonyság témakörön túl a területhasználat és a hatékony természeti erőforrás-gazdálkodás témakörök közvetlenül érintettek a településtervezés és építés során.

Az építési tevékenység éghajlatváltozáshoz való hatásában fontos kiemelni a területhasználat változás folyamatait. Az épített környezet és emberi beavatkozások egyre több területet foglalnak el, amely eredményeképpen az ökoszisztémák zsugorodnak. Magyarország mindössze 1-2%-án található természetes ökoszisztéma, és további kis terület alkalmas ökoszisztéma-szolgáltatások előállítására (erdők, faültetvények, gyepek, szőlőültetvények, gyümölcsöskertek). Problémát jelent, hogy ezek a területek elaprózódottak és az aprózottság nő.

Magyarországon az EU tagállamai közül az egyik legnagyobb mértékben, 14%-kal nőtt a mesterséges felszínborítottság 2009 és 2015 között. A mesterséges területek egyrészt a gyenge jogi keretek miatti szuburbanizáció és városi szétterülés, másrészt az EU-s és hazai stratégiákban jelentős szerepet kapó infrastruktúrafejlesztés, a nemzetközi és nemzeti közlekedési és infrastruktúra hálózatok fejlesztése miatt történik. Mindkét folyamat irányító rugója a gazdasági növekedés. Míg makrorégiós szinten a transzeurópai közlekedési és energiahálózatokon – TEN-T és TEN-E – van a hangsúly, az országon belül a munkahelyek és települések elérhetősége, valamint az építőipari termékellátási láncokhoz kapcsolódó szállítási utak jelentik a motivációt.

Az építési tevékenységet a jelentős anyaghasználat jellemzi. Az elmúlt évtized gazdasági növekedését erőteljes anyaghasználat-bővülés kísérte. A 2010-ben 92,1 millió tonna kitermelt anyagmennyiség 2018-ra 62%-kal 145 millió tonnára nőtt, ezen belül a felhalmozás növekedése 292%-os volt.

A természeti erőforrás-gazdálkodás két fő mutatója az egy főre jutó hazai anyagfelhasználás (domestic material consumption – DMC) és az erőforrás termelékenység (resource productivity). Mindkét mutató tekintetében Magyarország a 2010-es évek közepéig a régióban leghatékonyabb volt, az utóbbi években azonban visszalépés történt.

A körkörös gazdaság megteremtésének egyik alapja, hogy az országon belüli áruláncok legjobban kihasználtak legyenek. Azok az országok állnak az élen, amelyekben körforgásos építőipari stratégiát fogadtak el, és mind szabályozással és ösztönzőkkel, mind a méretgazdaságosság megteremtésével az építésgazdaság hatékony értéklánc hálózatát segítették elő (a bányászattól az anyag- és szerkezetgyártáson, a tervezői és szakértői szolgáltatáson, a fejlesztőn, kivitelezők és alvállalkozói körükön, a szállítókon és kereskedőkön keresztül az ingatlanüzemeltetőig, specializált szolgáltatókig).

Az European Cluster Observatory (Európai Klaszter Megfigyelőközpont) időszakonként értékeli az Európai Unió klaszter státuszát. A 2020-as jelentés megállapítja, hogy míg a vizsgált 51 nemzetgazdasági ág többségében a klaszteresedés magas szintje megvalósult, ezidáig három ágazatban nincs magasan teljesítő (high-performing) klaszter, amelyek az építőipar, a villamosenergia-termelés és -ellátás és a környezetvédelmi szolgáltatások ágazatai nem tudtak hálózatokat teremteni. A 2020-as jelentésben az EU-ban 64 építőipari klaszterből 12 közepesen (medium-performing), 52 alapszinten (basic-performing) teljesítő. A V4 országok közül Lengyelországban 4 közepes és 5 alap, Csehországban 2 alap klaszter van, Magyarországon és Szlovákiában nem alakult még ki egy sem, alapszinten sem. A jól működő klaszterek nemcsak a gazdasági hatékonyságot jelentik, hanem a foglalkoztatást is segítik és a bérszintet is növelik.

Jelenleg az épületeink beépített karbon mennyisége 10-20%-ot képvisel. A jövőben az energia ágazat dekarbonizációjával ez 50%-ra fog emelkedni, így egyre fontosabb az építőanyagok és szerkezetek előállításakor keletkező üvegházhatású gáz kibocsátásokkal is foglalkozni. Az acél, cement, alumínium és műanyag gyártása adja ipari kibocsátások 66%-át, és az építőipar és mobilitási ágazat ellátási lánc 50%-os részesedést képvisel. Jelentős, a becslések szerint 38-56%-os kibocsátás csökkenés érhető el hulladék csökkentő megoldásokkal és a szerkezetek, anyagok élettartamának növelésével.

A teljes cikk itt olvasható.

A szerző Beleznay Éva, okl. építészmérnök, okl. településtervező, a HuGBC vezető fenntarthatósági tanácsadója.

Forrás: http://epiteszforum.hu

<< Vissza a főoldalra