Established Member of the

HuGBC

Mitől lesz sikeres egy város?

2013. január 22., Sajtómegjelenés 4006

A világ városiasodása a huszadik század közepe óta folyamatosan nő, de nem minden város nyertese a folyamatnak.

A hetvenes években New York és Detroit, a két korábbi amerikai fellegvár hasonló gödörbe került. A termelési központok csillaga leáldozott, a szállítási költségek huszadik századbeli megtizedelődésének hatására a termelés a világ olcsóbb munkaerejű helyeire települt, pácban hagyva így az amerikai városokat. A New York-i kikötő elveszítette jelentőségét, az autóra épülő világban a metró és a busz elavultnak tűnt, és a város pénzügyi helyzete katasztrofális volt annak ellenére, hogy az USA legmagasabb adóit szedte. New York és Detroit is csőd közeli helyzetbe jutott, és a munkájukat elvesztő dolgozók társadalmi problémájával is szembe kellett nézniük. Negyven évvel később New York virágzik, Detroit pang. New Yorkba özönlenek a turisták, és a letelepedni vágyók csillagászati összegeket fizetnek a lakásokért. A soha nem alvó városban csak Manhattan dolgozói több jövedelmet tesznek zsebre más államok teljes lakosságánál, ráadásul, még a válságot is sokkal jobban vészelték át, mint Amerika többi része. Ezzel szemben Detroitban nyomasztóan üresen állnak az egykor csúcsminőségű irodák, a munkanélküliség jóval magasabb az országos átlagnál, és az alacsony lakásárak ellenére a lakók inkább elköltözni vágynak: hatvan év alatt a lakosság közel kétharmada hagyta el a várost.

Miért esnek vissza Detroit-szerűen egyes városok és mások miért fejlődnek a modern New Yorkhoz hasonlóan? Erről szól Edward Glaeser közgazdász, városkutató, harvardi professzor tavaly megjelent sikerkönyve, a Triumph of the City (A város diadala). Glaeser professzor a téma világszerte egyik legelismertebb kutatója, az irodalomjegyzék – aminek böngészését nem szabad kihagyni – is tanúskodik róla, tucatnyi neves tudományos folyóiratban publikált tanulmányban írt a városokról. A könyv a bevezetésen és az összefoglalón kívül kilenc fejezetben osztja meg a városok sikereivel kapcsolatos tanulságokat, melyek közül jó néhány üzenet igencsak releváns Budapest számára is. Még izgalmasabbá teszi az olvasást, hogy jelenleg is folyik Budapesti Városfejlesztési Stratégiájának megújítása, amihez akár a könyv tanulságai is adhatnák a támpontokat. Könyvajánlónkat ezért Budapestre hangoltuk.

Glaeser professzor legfontosabb, vissza-visszatérő üzenete, hogy nem az épületek teszik a városokat, hanem a bennük lakók. A beton nem teremt munkahelyet, csak kiszolgálja az igényeket. A városok sikerességének magyarázatát máshol kell keresni: stabil jogi és gazdasági környezetre van szükség, ami úgy ösztönzi az ott lakókat, hogy felemeljék városukat. Ezek közül az intézmények közül idézzük meg röviden azokat, amelyek a leghangsúlyosabbak a könyvben.
Kommunikáció, innováció, verseny

A XXI. századi város erejét a lakosok képzettsége, innovativitása (emberi tőkéje) adja. A fejlődés ott gyorsabb, ahol sok az innováció, és ehhez elengedhetetlen a képzett munkaerő. Persze a történelem ismétli önmagát: a tudományos és művészeti forradalmak a városokban zajlottak, a kereskedővárosok pedig annak is köszönhették virágkorukat, hogy az áruval együtt érkező tudást is fel tudták használni. A tömegtermelés korszaka csak rövid, átmeneti kitérőt jelentett, amikor a városban robotoló munkásoknak nem volt szükségük magas képzettségre. Azonban miután a termékek szállítási költsége megtizedelődött az elmúlt században, az iparvárosoknak leáldozott. A huszadik század második felében az akkor tíz legnagyobb amerikai városból nyolc elvesztette lakosainak hatodát, de Európában se kell sokáig keresni a példát: Liverpoolban is fele annyian laknak mint annak előtte. Az iparvárosok korának elmúltával ismét az innovativitás, a tudásátadás, az egymástól és a külvilágtól való tanulás szerepe értékelődött fel. A könyv Bevezetés utáni fejezete (1. fejezet, What do they make in Bangalore?) az indiai Bangalor informatikára épülő, szédítően gyors fejlődésének példáján mutatja be, milyen erőket szabadít fel a szabadjára engedett kiművelt emberfő.

A fejlődéshez elengedhetetlen az emberek közelsége, ami azért vezet jobb teljesítményre, mert a kommunikációval hatékonyabb a tanulás, és mert a közvetlen verseny jobban motivál. Ezért tekinthető a korszak jelképes kezdetének Bloomberg New York-i polgármester egyterűvé alakított városházi irodája. A könyvnek talán az is apropója, hogy az információs technológia fejlődésével szokás temetni a városokat (persze sokan már a telefon elterjedése kapcsán is megülték a tort). Pedig az alaposabb kutatások szerint a közelség most éppen azért értékesebb, mint korábban, mert a távoli pontok összekötése olcsóbb, mint valaha: az információs technológia kiegészítője és nem helyettesítője a személyes találkozásnak. Gondoljunk csak arra, hogy amikor ketten névjegyet cserélnek egy konferencia szünetében vagy összeismerkednek az irodaház ebédlőjében, akkor emailen eséllyel maradnak kapcsolatban, míg az internet előtti világban várhattak a következő véletlen találkozásig.

Egy város mindig jó lehetőséget nyújt arra is, hogy a karrierjüket építő dolgozók az egyik munkahelyen megtanult gondolkodást átvigyék és felhasználják új munkahelyükön, vagy saját vállalkozásukban. Ott, ahol sok a munkalehetőség a magas hozzáadott értékű iparágakban, a tudás is gyorsabban terjed, mert a vállalatok a dolgozó iparági tapasztalatát is megszerzik az alkalmazásával. Összhangban van ezzel a tanulsággal az üzleti felmérések eredménye is. A Cushman & Wakefield European Cities Monitor kimutatása szerint a legfontosabb tényező a vállalatok számára („Essential factors for locating a business”), a képzett munkaerő léte. Komoly figyelmeztetés, hogy Budapest csúszik vissza ebben a versenyben: a 36 rangsorolt európai városból most a 29. helyen áll, úgy, hogy 1990 óta Prága, Varsó és Bukarest is fővárosunk elé került. Csak egyik szelete ennek a budapesti munkaerő gyenge nyelvtudása („Best cities in terms of languages spoken”): ebben a kritériumban a 31. hely attól még kellemetlenebb, hogy Varsó a 11., de Prága, Bukarest és Pozsony is megelőzi Budapestet.

Budapestet a képzett, tapasztalt és tanult munkaerő emelheti fel. Szükség van minél több diplomásra, jó, ha minél több külföldön tapasztalatot szerzett kollégától lehet tanulni, és jó, ha sok olyan vállalatot lehet a fővárosba csábítani, amelyek folyamatai a világ számos piacán csiszolódtak.
Szabályozz okosan

A jó város elképzelhetetlen jó városirányítás nélkül. A sikeres állami jelenlétet azonban nem a betonba öntött monumentumok jelzik, sőt: a lesüllyedő városok jellegzetes ismertetőjele a túl sok és olcsó ingatlan és a kereslethez mérten bőséges (túlzó) infrastruktúra. A városirányítási példákként előkerülő történetek egy kevésbé látványos tevékenység, a szabályozás hatékonyságára hívják fel a figyelmet. A városok szabályozási igénye abból ered, hogy a közel élés miatt a városi élet során hozott döntéseknek gyakran vannak olyan hatásai, amelyek a döntésben nem résztvevőkre is hatnak (közgazdászul: sok az externália). És az is igaz, hogy az utak, a közbiztonság vagy a világítás hasznát a sűrűn lakott területen mindenki élvezi (sok a közjószág is). Márpedig az ilyen és ehhez hasonló helyzetek hatékonnyá tételéhez összetett költség-haszon elemzésekkel előkészített szabályozásra van szükség. A városokban ezeknek a problémáknak a megoldása régebben szó szerint élet-halál kérdése volt, amikor a járványok és a ragályos betegségek jelentették a kihívást. Bár manapság a fejlett világban „csak” a szennyezés, a bűnözés és a dugó (4. fejezet, How were the tenements tamed?) a városlakók ellenfele, a fegyver ugyanaz: az okos szabályozás.

Számtalanszor bebizonyosodott például, hogy a közlekedési dugókat nem lehet jól kezelni további sávok építésével, mert amíg ingyen lehet az utakat használni, addig az úthasználat mindig magasabb lesz a hatékonynál. A közgazdászok szerint – akik a döntések nem szándékolt hatásaira is koncentrálnak – ezért csak az vezethet hatékony megoldáshoz, ha az autósokkal azt a költséget is megfizettetik, hogy mások kárára növelik a forgalmat. Ezért vált a szingapúri dugódíj a modern kihívásokra adott szabályozási válasz sokat idézett példájává. Hasonlóképpen, a közgazdászok szerint a műemlékvédelem és az építési szabályozás is hatékonyabb eredményre vezet(ne), ha nem tekinthet(ne) el a kedvezőtlen indirekt következményektől. Márpedig az építkezés korlátozása esetén az új lakóhelyek valahol a városon kívül fognak megépülni, és a lakók valószínűleg autóval járnak majd a munkahelyükre, növelve ezzel a forgalmat és a levegőszennyezést.

Egy városban tehát sok helye van a szabályozásnak, a korlátozásnak, és a piaci kudarcok javításának. A kiszámítható és megalapozott szabályozás a városok működésének elengedhetetlen kerete.
Magasabbra, ne laposabbra

A városok működésének egyik lázmérője, hogy mennyien adják fel a városi létet, és költöznek ki az agglomerációba. Az agglomerálódás nemcsak hogy felemészti a bejárók idejét, de környezeti szempontból sincs ingyen (8. fejezet, Is there anything greener than blacktop?): a rengeteg ingázás óriási széndioxid mennyiséget termel. Ha gazdagabb és zöldebb jövőt remélünk a Földnek, akkor annak bizony városiasabbnak kell lennie. Glaesert olvasva pedig sok mindent megérthetünk a szuburbanizációról is (7. fejezet, Why has sprawl spread?). A folyamat miatt a keresleti és a kínálati oldal is okolható.

A kínálati oldalt tekintve evidens, hogy az elérhető ingatlanok mennyisége befolyásolja, mennyien maradnak a városban. A kínálatot pedig ugyanazon a területen az acélszerkezetes váz és a lift feltalálása óta az ég felé építéssel lehet növelni (6. fejezet, What's so great about skyscrapers?). A városok fejlődésének óriási hulláma zajlott a felhőkarcolókat lehetővé tévő műszaki újítások terjedésével. Ahol viszont nem használják ezeket a lehetőségeket, a kínálat szűkössége emeli az árakat: jó néhány kutató igazolta, hogy az építést erősebben szabályozó helyeken kisebb a megújulás, és drágábbak a lakások. India mesés városa, Mumbai nem figyelt erre a leckére, és a brit hagyományokat igyekezett adaptálni. Az építkezési szabályozás a lapos várost támogatta, ami csillagászati ingatlanárakat eredményezett a belvárosban. Érthető, ha nem tolonganak a munkáltatók az irodákért.

A városok köré költözésnél persze a keresleti oldal is meghatározó. Számos tanulmány mutatta ki, hogy az alacsony amerikai benzinár az egyik magyarázó tényezője annak, hogy miért hajlandóak többet autózni naponta az amerikaiak. A kiköltözés legfőbb vonzereje természetesen a zöldebb környezet, a nagyobb, kertes házak. De ennek az ára a több ingázás. Ebből következően minél könnyebb bejutni a városba, az ellenérv annál halványabb, azaz ha az elővárosi közlekedés fejlődik, azzal bizony az agglomerációk vonzereje nő. És minél többen kiköltöznek, annál inkább mehetnek utánuk a munkahelyek, a szolgáltatások, és az iskolák legjobb tanárai.

Ahhoz, hogy Budapest eredményesen csábíthassa vissza azokat, akik az utóbbi tizenöt évben az agglomerációba költöztek, itthon is ezeket a keresleti és kínálati tényezőket kell feltárni, és erre alapozva lehet kidolgozni hatékony stratégiát.
Jóllétet

A modern város az élet élvezeteinek tárháza. Hajdanán az iparvárosoknál a munkások hajlandóak voltak elviselni a zsúfoltságot, a környezetszennyezést, a járványokat a hatékonyabb termelésért cserébe kapott magasabb gyári fizetésekért, mostanában pedig a városlakók hajlandóak kevesebb jövedelmet is elfogadni, ha egy élvezhető városban laknak. Manapság sokan azért választják a városi életet, mert szeretnek ott lenni (5. fejezet, Is London a Luxury Market?). Szeretnek beülni az éttermekbe, élvezni a világ vezető szórakoztatóipari művészeit a koncerteken és az operában, és sokaknak az is élvezetet okoz, hogy pénzüket nagy árukínálatot válogatva költhetik el. Mi több, a fejéről a talpára állítva a közhelyet, Glaeser egészséges városi életről ír arra hivatkozva, hogy New Yorkban az élettartam már jóval hosszabb az amerikai átlagnál. Nem utolsósorban – természetesen ez a megállapítás is komoly kutatási eredményeken alapul – a könnyebb pártalálás is vonzza a városiakat. A városi élet ezen előnyei manapság szinte paradox módon azt eredményezik, hogy a magas városi bérekhez képest is magas ingatlanárak és drága szolgáltatások jelzik egy város kedveltségét. Nem véletlen tehát, hogy a városversenyek közül egyre több állítja a vizsgálat középpontjába az életminőséget.

Ebben a versenyben Budapest továbbra is jól szerepel. A Mercer (Quality of Living) felmérésében, amelyet Bécs vezet, Prága után Budapest foglalja el a második helyet Kelet-Közép-Európában. Ez a mutató azonban nem feltétlenül van összhangban a város gazdasági érdekeivel, és ezért csalóka is lehet: Prága és Bécs megőrzött történelmi városrészei sok turistát vonzanak, de akadályozzák az új irodák építését. Ezt az ellentmondást bizonyos fokig oldja csak fel a kétpólusú városszerkezet: bár Párizs belvárosa megőrizte történelmi jellegét, és a Défense az üzleti élet központjává vált, a vállalatok a többi nyugat-európai városnál kedvezőtlenebbnek ítélik meg a francia főváros iroda-elérhetőségét.
Mit tehet a város?

A European Cities Monitor által megkérdezett gazdasági döntéshozók szerint a kormány által alakított üzleti környezet („Climate governments create”) meghatározó a döntéshozatal szempontjából. Ebben pedig nem szerepel jól Budapest: Pozsony, Bukarest, Varsó és Prága is megelőzi a magyar fővárost, ami igencsak hátracsúszott a sorban 2008 óta. Nyilvánvaló, hogy egy város nem működhet függetlenül az országtól, és az is igaz, hogy az eddig kiemelt tanulságok inkább arra vonatkoznak, hogyan tudja elrontani a helyzetét egy várost. Ha nincsenek olyanok, akiktől tanulni lehet, ha kevesen vannak, akik tanulni képesek, ha túl szigorúak az építési szabályok, ha a kellemetlenségek az agglomerációba küldik a családokat, akkor a város nem jó úton jár. Glaeser szerint a kudarcot vallott városok egyformák: kihalt utcák, szegényes program-, áru- és munkahelyválaszték.

A siker receptje viszont nem univerzális. Sok városnak sokféleképpen sikerült felemelkednie a történelem során (9. fejezet, How do cities succeed?): az országos közigazgatási központ feladatai nagy húzóerőt jelentettek Tokiónak. Szingapúr a legfejlettebbek és a szenegáli Gaboron a legszegényebbek közül arra példa, hogy jó vezetéssel sokat lehet tenni a városért. Boston, Minneapolis és Milánó mind abból profitált, hogy sikerült a modern világ iparágainak (a tudománynak és a divatnak) fókuszpontjává válniuk. Chicago és Atlanta példája arról szól, hogy akár a város növekedésének támogatásával is fel lehet virágoztatni a várost. És persze egyre fontosabb szempont, ha valahol jó élni: Vancouver az életminőséget vizsgáló rangsorok egyik állandó éllovasa.

Forrás: http://index.hu/gazdasag/penzbeszel/2012/10/04/a_varos_diadala/

<< Vissza a főoldalra