Established Member of the

HuGBC

Szakértelemmel a szociális lakhatásért

Egyesületünk nagy örömmel vesz részt a Több mint lakóház projektben, melynek megnyitóját nyílt nap formájában tartottuk meg szeptember 20-án, Zugló új szociális bérházának leendő helyén, a Gizella út 14-16. szám alatt.
1

A látogatóknak lehetősége volt megismerni a közösségi tervezéssel megvalósuló projektet, a ház látványtervét és tulajdonságait, bejárni az építési telket, és a helyszín különböző pontjairól kiterjesztett valóság segítségével megtekinteni a leendő épületet valódi környezetében.

A zuglói lakókért

A kilenc projektpartner egyikeként sikerült ahhoz a tervhez hozzájárulnunk, melynek eredményeként 27 lakásba költözhetnek be a a szociális alapon kiválasztott bérlők 2021-ben. A rendezvényt Karácsony Gergely polgármester nyitotta meg, és ahogy kiemelte, a házban  fiatalok, idősebbek, többféle társadalmi helyzetben élő ember találhat otthonra. A köszöntő után Szabó Rebeka, a szociális ügyekért is felelős alpolgármester és a projekt vezetője összefoglalta, mitől különleges a ’Több mint lakóház’. Ezzel a programmal segíthetünk a lakhatási gonddal küszködőknek, a környezeti problémákra pedig úgy reagálunk, hogy az építésnél figyelünk az alacsony energiafelhasználásra, és szem előtt tartjuk, hogy a lakók se használjanak sok energiát – fogalmazott Szabó Rebeka.

Mik a kihívások, kik a projekt résztvevői?

A házat úgy tervezzük, hogy mind szociális, mind környezeti és fenntarthatósági szempontból is különleges legyen. Így a bérház bővelkedni fog az előbbi szempontjából oly annyira fontos közösségi terekben, ahol akár közös születésnapi ünnepségeket is lehet tartani vagy éppen közösen főzni vagy mosni. A leendő lakók egy mentorálási program keretén belül támogatást kapnak abban is, hogyan lehet használni egy modern, okos technológiával felszerelt épületet. Megtanulhatják például az esővíz és a szürkevíz hasznosítását, a komposztálást, a biohulladék újrahasznosítását is.

Ezek megvalósításáért dolgozik lelkes kollégáival a megnyitón az épületet bemutató, Dr. Reith András (HuGBC tag), az ABUD Mérnökiroda ügyvezetője.

Az építész kifejtette, hogy a lakásoknak mindössze párezer forintos rezsiköltsége lesz, az áramot a tetőre helyezett panelek, a fűtést és a használati melegvizet geotermikus szondák biztosítják majd a lakóknak. A nyílt napon a látogatók kérdéseire az alpolgármester asszony és Reith András is válaszoltak – ekkor mondták el, hogy nem csak családok, hanem egyedülállók is beköltözhetnek, és a mozgáskorlátozottak is bátran jelentkezhetnek majd, mert lesz akadálymentesített lakás is.

A projekt előrehaladása során számtalan érdekességet fogunk még megosztani, bemutatni.

A projektpartnerek listája és további részleteket az alábbi elérhetőságeken található:

Honlap:

https://www.hugbc.hu/projektek/eco-housing

https://www.zuglo.hu/uia-tobb-mint-lakohaz/

Facebook:

https://www.facebook.com/tobbmintlakohaz/

Linkedin:

https://www.linkedin.com/company/tobbmintlakohaz/

<< Vissza a főoldalra