Emerging Member of the WorldGBC

HuGBC

HuGBC Képzések 2018

 
 
A HuGBC évek óta tartja, és idén is folytatja a Környezettudatos építés A-tól Z-ig továbbképzési sorozatát. 2018-ban egy 8 modulból álló sorozatot indítunk el, mely a közel nulla energiaigényű (KNE) épületekkel kapcsolatos tudnivalókra készít fel a beruházástól a tervezésen át a kivitelezésig, üzemeltetésig.
 

Miért fontos a felkészülés?

2018. január 1-től a költségoptimalizált, 2021. január 1-től közel nulla energetikai szint követelményeit kell teljesíteni. A költségoptimalizált szintnél az építési engedély benyújtásának (vagy hatósági bejelentés elindításának) a dátuma, a közel nulla energetikai szint esetén a használatba vétel időpontja számít.
 

Nagy a bizonytalanság, eltérőek a tudásszintek.

Úgy véljük, hogy a KNE épületekkel kapcsolatban sürgősen átfogó oktatásra, felkészítésre van szükség, amelyet még semmilyen szervezet nem karolt fel ilyen széles célcsoportokat érintően.
 
A HuGBC magas színvonalú, az építőipar sok szereplőjét megcélzó, több modulból álló, képzés-sorozatot indít útjára 2020-ig. A végcél az, hogy a szakmát a képzés-sorozat végére felkészítsük a változásokra és a kihívásokra, lefedjük azokat a területeket, amelyek a KNE épületetek sikeres és minőségi megvalósítását elősegítik.
 
A képzéseket március-május folyamán tartjuk.
MÉK továbbképzési kreditpont 2 pont (bírálati sorszám: 2018/63)
 
A képzés többek között a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg.
 

 

Tudjon meg többet modulokról, és jelentkezzen még ma!

A jelentkezésről visszaigazoló e-mailt küldünk, melyben tájékoztatjuk a továbbiakról. A regisztráció a részvételi díj befizetésével válik véglegessé.

Március 27. - 1-2. modul: KNE alapok
Május 29. délelőtt - 7. modul: A KNE épületek irányába mutató innovatív kivitelezési megoldások (Az időpont megváltozott!)

 


Általános adatok (kötelező mezők)

Megadási mód: Irányítószám(szóköz)város(vessző)(szóköz)út/utca/tér neve(szóköz)házszám(pont). Ha nem megfelelően van kitöltve, a rendszer nem engedélyezi a regisztrációt.


MÉK kreditpontot igénylők számára (nem kötelező mezők)


Részvételi díj modulonként (kötelező mező)

HuGBC, RICS és IFK tagoknak részvételi díj: 8.000 Ft + áfa (10.160 Ft)
Teljes árú részvételi díj: 10.000 Ft + áfa (12.700 Ft)

Képzések (kötelező mező)

Az 1-2. modul célja, hogy az építőipari szakemberek széles köre (beruházók, tervezők, kivitelezők, szakági tervezők, üzemeltetők) megismerjék, és azonos szinten tudják a KNE épületekkel kapcsolatos alapvető fogalmakat. Ezért javasoljuk, hogy az 1-2. modulon és utána több választott modulon vegyen részt.

Az 1-2. és legalább még egy modult javaslunk jelölni.

Március 27. - 1-2. modul: KNE alapok (lezajlott)
Április 12. - 3. modul: A beruházások üzleti kihívásai a KNE projekteknél (lezajlott)
Április 19. - 4. modul: Generáltervezők felkészítése a KNE projektek kihívásaira (lezajlott)
Április 26. - 5. modul: A KNE épületek feladatai épületgépész mérnökök számára (lezajlott)
Május 17. - 6. modul: A KNE követelményeknek megfelelő épületszerkezetek
Május 29. délelőtt - 7. modul: A KNE épületek irányába mutató innovatív kivitelezési megoldások
Május 29. délután - 8. modul: Épületautomatika és energiahatékony épület-üzemeltetés a KNE jegyében

Ellenőrzés (kötelező mező)

A képzést megelőző 24 órán belül történő lemondás esetén a képzési díjat nem áll módunkban visszatéríteni.
Az adatkezelési szabályzatban foglaltakat elfogadom, és nyilatkozom, hogy az itt megadott adatokat a HuGBC adatbázisában eltárolhatom.

<< Vissza a főoldalra