Körré hajlítani az egyenest - Green Future Conference 2019, 1. rész

Merre, hogyan tovább a világban, ezen belül az építőiparban? Meneteljünk egyenesen a vesztünkbe, vagy haladjunk körforgásosan egy fenntartható gazdaság, fenntartható élet irányába? November 19-én, a HuGBC éves nagykonferenciáján erre keresték együtt a választ az előadók és a szektorból összegyűlt több mint százfős hallgatóság. A hazai kihívásokat és megoldásokat az esemény vendége, Hollandia képviseletében előadó szakemberek építészek árnyalták tovább külföldi tapasztalatokkal.

1

Napjainkban, amikor a klímaváltozást kénytelenek vagyunk klímavészhelyzetté minősíteni, lassan már közhelynek számít, mégis megkerülhetetlen tény, hogy a globális szén-dioxid-kibocsátás közel 60%-áért az építőipar felel. A nyersanyag kitermelésétől a hulladéklerakóig vezető nyílegyenes modell felett eljárt az idő, vissza kell térnünk az ipari forradalom előtt évezredeken át követett – természetes – folyamathoz, az állandó megújuláshoz. Ehhez új szemléletmód, új szokások, új jogi szabályozók és kreatív módszerek bevezetésére van szükség, ami bátor, innovatív hozzáállást igényel mind a piaci szereplők, mind a politikai döntéshozók részéről. Mit lehet és mit kell tenni? Mik a már bevált vagy ezután tesztelendő jó gyakorlatok? Ezeket a kérdéseket járta körül a 2109-es Green Future konferencia.

Barta Zsombor, a HuGBC elnöke a bevezetőjében elmondta, hogy a legtöbb kitermelt és legyártott anyagot, terméket csak egyszer használjuk, Európában az irodaterek 60%-a üres vagy kihasználatlan, az autók élettartamuk 92-98%-ában helyben állnak, míg ételeink egyharmada a kukában végzi. Egy finn tanulmány szerint, ha az építőipar az anyaghasználat terén átállna a körforgásos modellre, 2050-re több mint 50%-kal csökkenthetné szén-dioxid lábnyomát. Ijedtségre azonban semmi ok, mindez nem jelenti a fogyasztás végét, csak megváltozását.

A Holland Királyság nagykövet-helyettese, Efstathios Andreou köszöntőjében Rem Koolhaast idézte: „Számomra ez rendkívül egyszerű: ha már úgyis gondolkodsz, azt akár nagyban is teheted.” Elérkezett az idő, hogy mi is ekként cselekedjünk, hiszen az emberiség nagy kihívással szembesül, amit mindenképpen meg kell oldanunk és együtt kell megoldanunk. 2050-re várhatóan 10 milliárd ember él majd a Földön, akinek egyforma joga és igénye az étel, ruha, lakhatás.

Ez az eddigi módon és felfogással nem biztosítható, gyökeres szemléletváltásra van szükség: a hulladék nem szemét, hanem nyersanyag! Hollandia már a 80-as évektől ennek mentén fejleszti gazdaságát, így mára a hulladék újrahasznosításából fedezi energiaszükségletének nagy részét. Ez a modell nem csak környezettudatos, de profitábilis is lehet, egyben rengeteg munkahelyet teremt. Amit Hollandia elkezdett kicsiben, együtt folytathatjuk nagyobb léptékben. Ennek érdekében a Holland Királyság egy információs platformot hozott létre, mely teret ad a tudástranszfernek és tapasztalatcserének.

A konferencia előadásai sorában elsőként a körforgásos gazdaság tudományos és gyakorlati összefüggéseiről, az építőipara vonatkozó összefüggéseiről beszélt Dr. Horváth Bálint, a Kodolányi János Egyetem adjunktusa, aki azzal indított, hogy az emberiség, a technikai fejlődés mozgatórugója mindig is a pénz, a gazdaságosság volt.

Így amikor még sok volt az erőforrás és a hely a hulladéktól való megszabadulásra, legegyszerűbben a lineáris modellt tudták alkalmazni: nyersanyag kitermelése, gyártás, forgalmazás, fogyasztás, eldobás, hulladék felhalmozása. Ma már mind nyersanyagban, mind szabad területben szűkölködünk, ezért – ha csak a közgazdasági szempontokat is nézzük – a körforgásos gazdálkodás válik költséghatékonyabbá. Erre Kína elég korán rájött, már közel 30 éve ráállt a szelektíven gyűjtött hulladék nyersanyagként való újrahasznosítására. A kínai árukat szállító konténerhajók a visszaúton Amerika (és a többi ország) által termelt szemetet szállították, 2016-ra már a világ hulladékának 70%-át Kína dolgozta fel. Azonban az elmúlt években ettől a szereptől az ország két fontos ok miatt meg akart szabadulni: egyrészt nem akart tovább a világ szemetese lenni, másrészt kialakult egy olyan erős középosztály, amelyik annyit fogyaszt, ezáltal annyi hulladékot termel, ami Kína feldolgozó kapacitását le is fedi.

Nincs mese, a Nyugat kénytelen lesz megoldani saját problémáját. Ezt viszont a jelenlegi termelési intenzitás mellett nem lehet újrafeldolgozással elérni, azt el kell felejteni, hiszen nem más, mint korszerű hulladékkezelés! A körforgásos modellnek akkor van létjogosultsága, ha alkalmazzuk a decoupling (=lecsatlakozás) szemléletét, azaz minőségi fejlődésre törekszünk a mennyiségi helyett. Jól illusztrálja ezt Jacqueline Cramer 10R ábrája, melyben a recycle (újrahasznosít) vagy recover (visszanyer) a leggyengébb eszköznek számít, míg a legerősebb a fogyasztásra vonatkozó reduce (csökkentés) és refuse (visszautasítás). Ahelyett, hogy a fogyasztás növekedésének materialista szemléletét próbálnánk bepréselni a körforgásosságba, át kell váltani a decoupling-ra: nem kell mindent birtokolni, jobb, ha megosztjuk és közösen használjuk, amit csak lehet. Ennek szükségességét jól jellemzi az a tény, hogy hiába példaértékű Hollandia újrahasznosítási rátája (80%), ha az a fogyasztói igényekből fakadó nyersanyag szükségletnek még mindig csak a 25%-át teszi ki, a többit pedig elsődleges forrásból kell fedezni. A cél az lenne, hogy minden ország esetén a fogyasztáshoz szükséges nyersanyagból csak annyi származzon elsődleges forrásból, amennyi nem haladja meg az adott ország ökológiai kapacitását (nem generál deficitet).

Előadása végén Dr. Horváth Bálint hangsúlyozta, hogy ő a körforgásosság kérdését közgazdasági oldalról vizsgálta, egyben felvetette a kérdést a hallgatóság és a többi előadó számára: az építési szektor területén mi a jobb megoldás, makrogazdasági szempontból melyik a jobb stratégia: ha a régi épületeket felújítjuk, vagy ha helyettük nagyon korszerű, energiatakarékos házakat építünk.

A közgazdasági kérdéseket a 15 éve ezen a területen tevékenykedő holland illetőségű Remko Zuidema, a BRIQS Foundation alapítója terelte az építőipari gyakorlat mezejére. Szerinte két fő változó van a gazdaságban: prosperity = jólét, fellendülés (kereslet: lakhatás) és a scarcity = hiány, szűkösség (kínálat: helyszín). Az építőipari szereplők közül mindenkinek más az érdeke: a befektető a profitot nézi, az ingatlanfejlesztő célja a folyamatok kontrollálása, a használó pedig azt szeretné, hogy az adott ingatlan funkcionális, szerethető, takarékos legyen.

Hogyan lehet ezeket az igényeket a körforgásos (osztott használatú) modellben összehangolni, hogyan alakulnak így a tulajdonviszonyok? Az építőipar 7 különböző gazdasági szintjének nem csak a célja más, de a rá vonatkozó szabályozások is eltérő fokúak: egy részére helyi, másikra nemzeti, de akár EU-s előírások is érvényesek lehetnek. És nem szabad elfelejteni a 8. szereplőt, magát az államot, amely adók révén szeretne nyereséghez jutni az ingatlanból vagy telekből. Efstathios Andreou nyitószavaira visszautalva Remko Zuidema kihangsúlyozta, hogy csak akkor tudjuk a klímaváltozás fenyegető problémáit együtt megoldani, ha minden szektor tud valamit felajánlani is, nem csak elvárni a többitől. „Azt nevezzük szemétnek, amivel nem tudjuk, mihez kezdjünk.” Nagyon fontos, hogy építés során ne keverjük, ne olvasszuk össze a természetes anyagokat a mesterségessel, hiszen maga a Természet a legnagyobb újrahasznosító, csak engedjük, hadd tegye a dolgát – amit akkor tud elvégezni, ha szétválaszthatók a különböző építőanyagok.

Zuidema szerint az emberi munkát alacsonyabb, az építőanyagokat magasabb adóval kellene terhelni, és elősegíteni, hogy több munkaerő menjen az újrahasznosításba. A felsorolt elvekre gyakorlati példát is hozott: bemutatta a Red Rooster delfti épületét. Itt a gépészeti szerelvények nincsenek a padlóba bebetonozva, helyette vázas szerkezetben vezetve, több kiállással alakították ki a vezetékezést, és könnyen kiemelhető padlólapok segítségével, hozzáférhető módon tették lehetővé az egyszerű karbantartást és átalakítást. Ennek köszönhető, hogy jelentősebb költségráfordítás nélkül már háromszor alakították át a belső tereket az aktuális igények szerint. Egy épület esetén a különböző alkotóelemek élettartama (akár fizikailag, akár funkcionálisan) nagyon eltérő lehet – a földterületé például örök. Ezért különösen jó megoldás, ha a befektető egy épületvázat hoz létre, és a belső kialakítást a végfelhasználóval szoros együttműködésben dolgozzák ki. A modell nem csak irodák, hanem lakások esetén is működőképes, amit számos holland és japán példa igazol. Az elméleti és gyakorlati tanácsok, tapasztalatok az alapítvány honlapján, könyvében, képzésében is elérhetők (openfitout.org)

Folytatjuk...

További fotók a Galériában.

<< Vissza a főoldalra